100 százalékig biztos vagyok abban, hogy a Tisza vezet - Ötpontban Róna Dániellel
Kevésbé a politikai napirenden múlik, meddig növekedhet a Tisza - mondta Róna Dániel az Ötpontban podcastben. És felvétel közben visszavonult Gyurcsány Ferenc.
Éppen a Tisza növekedési esélyeiről és a kisebb pártok esélyeiről beszélgettünk Róna Dániellel az Ötpontban legújabb adásának felvételén, amikor a műsor szerkesztője, Neizer Anita benyitott a hírrel: Gyurcsány Ferenc lemondott a DK elnöki posztjáról, a mandátumáról, visszavonul, ráadásul el is válnak Dobrev Klárával egymástól.
A fejleményről nyilván rögtön megkérdeztem a műsor vendégét, a 21 Kutatóközpont igazgatóját, aki felidézte, hogy a közvélemény-kutatási adatok alapján Dobrev mindig is népszerűbb volt, és most az a kérdés, hogy a párt átvételével a DK feljebb indul-e vagy a maradék szavazója is a Tiszához vándorol.
A műsor persze nem a DK-ról, hanem elsősorban a Tisza és a Fidesz küzdelméről, a politikai kutatások jellegéről, ellentmondásairól és értelméről szólt. De mielőtt rátérnék, szeretném megköszönni a támogatásokat. Önöknek, nektek köszönhetően tudom ezt a műsort csinálni, a támogatásokból tudom fizetni a stúdióbérlést, a vágást, az utómunkát. Szeretnék több ilyen adást készíteni még sokáig. Kérlek, ha tetszik a műsor, állítsd be a havi 7 eurós (kicsit több is, mint 2800 forint), még 30 új havi támogatót keresek tavasszal. Ha pedig feliratkoztál akkor az "Upgrade to paid" gombra kattintva tudod ezt megtenni. Köszönöm, ha hozzájárulsz a műsor költségeihez.
Többen azt is kérdeztétek, hogy egyszeri támogatásokat hová tudtok utalni. Ezt is szívesen veszem, hiszen így több műsort tudok tervezni és készíteni. Ide tudtok utalni, de kérlek, írjátok bele a közleménybe, hogy: Támogatás.
Dr. Dull Szabolcs
(HU56) 1040 2142 7251 4849 4854 1042
K&H Bank
Közlemény: Támogatás
Itt tudod megnézni a legújabb adást:
Spotifyon pedig itt éred el:
“Kevésbé a politikai napirenden múlik, meddig növekedhet a Tisza” - mondta Róna Dániel a műsorban. A kutatóintézet vezetője szerint érdemes azt nézni a kutatásokban, mennyien elégedetlenek a kormánnyal, és ezek közül mennyi embert tud megszólítani a Tisza. Öt fontos gondolat Róna Dánieltől:
Most vasárnap nyerne a Tisza választásokon? “Igen és nem. Abban 100 százalékig biztos vagyok, hogy a Tisza vezet, és több szavazója van, mint a Fidesznek. A legutóbbi mérésünkben hat százalékpont volt a különbség, ez nagyjából 4-500 ezer ember. A pártválasztók között ez 8 százalékpont, a Tisza szavazók ráadásul lelkesebb, nagyobb arányban mondják, hogy elmennek szavazni. (...) Amiért viszont azt mondtam, hogy igen és nem: ez egy listás preferencia, de lesz egy egyéni jelölti szavazólap is, és igazából ott dől el a választás. Ráadásul ha most vasárnap lenne a választás, az elmúlt hónapban rengeteg milliárd forintot elköltött volna a kormány, és annak lenne hatása.”
Magyar Péter lehet miniszterelnök? “Volt egy kutatásunk arról, hogy kit szeretne a választó miniszterelnökként látni: Magyar Pétert, Orbán Viktort vagy nem tudja. Az, hogy a nem tudja opciót is lehetővé tettük, alapvetően egy Orbán Viktornak kedvező dolog, hiszen a fideszes szavazóknál kevésbé dilemma, kit látnának miniszterelnöknek, az ellenzéki szavazóknál ez kevésbé magától értetődő. És Magyar Péter így is négy százalékponttal többet kapott 37-33 arányban. Engem meglepett, hogy ennyire sokan látnák miniszterelnökként, miközben maga sem állítja azt saját magáról, hogy az szeretne lenni.”
Mi az oka az ellentmondó kutatásoknak? “Egyrészt Török Gábort tudnám idézni: a kormánypárti kutatóintézetek nem engedhetik meg maguknak, hogy olyan kutatást közöljenek, amelyben a Tisza vezet. (...) Másrészt amivel magyarázom, a hallgatás spirálja elmélet, ez azt jelenti, hogy minél inkább kisebbségben érzed magadat, annál inkább hallgatásba burkolózol. Ezáltal még kisebbnek látszik a te csoportod. Amit Tiszánál látunk, az az ordítás spirálja vagy hangosság spirálja. Azáltal, hogy látják a Tisza előretérését a kutatásokban, a közösségi médiában, felbátorít sok embert.”
Gyurcsány Ferenc visszavonulása után van esélye a DK-nak? “Az, hogy egy kis párt az EP-választás után növelte volna a népszerűségét, teljes képtelenség. Ha a DK-nak nőtt volna a támogatottsága tavaly június óta, akkor nem hozták volna meg ezt a döntést. (...) Nem mindegy, ki lesz a következő elnök, ha Dobrev lesz, a DK számára akár még jól is elsülhet. Arról van mérés, hogy Dobrev Klára népszerűbb politikus, mint Gyurcsány Ferenc. Nyilván a politikusi rangsorban Dorev sincs előkelő helyen, de nem a legutolsó. Az ellenzéken belül Dobrevnek sokkal jobbak a pozíciói, és amikor Dobrev volt a kirakatban, a DK mindig jobb eredményeket tudott elérni.”
Mire kíváncsiak a politikusok a kutatásokból? “Nem ugyanarra, politikusa válogatja. Valaki a saját személyes ismertségét, népszerűségét szereti monitorozni. Ez következhet a személyes stratégiájából, hogy ő inkább a saját brandjét építi és nem a pártjáét. Van, aki a párt érdekeit helyezi előtérbe és a párttal kapcsolatos tudásra, asszociációkra kíváncsi. Olyan is van, hogy ég a ház, és akkor mérjük meg azt, hogy erről mit gondolnak a választók. De olyan is van, hogy vannak különböző érdekcsoportok, amelyek belső vitákat akarnak eldönteni kutatásokkal.”